Az egyesületünk 2009. 11. 12.-én megtartott klubnapi program keretében, híven az Alapszabályban rögzített feladataihoz, a hagyományápolás keretében, meglátogatta a Mészeg- hegyi Katonai Emlékhelyet.
A látogatásnak több célja volt. Egyrészt megemlékezett a missziós feladatokban szolgált teljesítés közben elhunyt katonatársainkról, a megemlékezés koszorújának elhelyezésével, másrészt, megtekintette a sok társadalmi munkával és személyes emlékekből létrehozott, és az itt kialakított múzeumot.
A rövid tartózkodás alatt, kellemes benyomást tett ránk a nagy gonddal kialakított emlékhely, amely magába foglalja a magyar történelem kiemelkedő eseményeire való emlékezés lehetőségeit is.
Törzsök úr a kiállítás kezelője szakszerű vezetéssel ismertette meg velünk a missziós tevékenység múltját és jelenét. A bemutatott kiállítási tárgyak hűen tükrözik az embert próbáló tevékenységet.
Az emlékhelyen további fejlesztések folynak, melynek befejezése után méltó környezetben emlékezhet az ide látogató a magyar történelem egy-egy kiemelkedő katonai tetteire.
Az emlékhely megtekintését ajánljuk mindazoknak, akik elkötelezetten tisztelik a magyar történelmi hagyományokat, és bővebben szeretnének megismerkedni a missziós feladatok történetével és jelenével.
Budapest, 2009. 11. 16.-án.
Baranyi Ferenc nyá. ezds.