Logisztikusok napja (2009)

Az idén is, mint minden évben december elseje a Logisztikusok napja. A Magyar Honvédség katonai szervezeteiben dolgozó „ellátó” katonák és közalkalmazottak hagyományos fegyvernemi ünnepe ez.Megtisztelő kötelességünknek tettünk eleget és az egyesület nevében részt vettünk néhány rendezvényen.

Az ünnepségsorozat Veszprémben MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred szervezésében megtartott megemlékezéssel kezdődött, ahol neves polgári és katonai logisztikai vezető, tudományos és önkéntes logisztikai szervezet, egyesület, együttműködő szervezet képviselői jelenlétében professzor Dr Chikán Attila köszöntötte a szép számú hallgatóságot.

Meleg szavakkal méltatta a logisztikai szakma képviselőinek mindennapos helytállását, a társadalmi munkamegosztásban betöltött pótolhatatlan szerepüket.

Az ünnepségen a társadalmi és beszállítói kör képviselői, valamint az ezred alárendelt állományából jó néhányan a jeles ünnep alkalmából elismerésben részesültek.

Felmerült annak kérdése, hogy a civil társadalomban nincs önálló ünnepe a logisztikának, de örömmel konstatálták a meghívott polgári szervezetek képviselői, hogy milyen régi és hagyományszerű a hadseregen belüli megbecsülésnek ez a formája.

Dr Horváth József vezérőrnagy úr a HM FLÜ Vezérigazgatója fel is ajánlotta, hogy csatlakozzanak a honvédségi ünnepségsorozathoz a civil Logisztikusok is, és legyen december 01 közös ünnep.

A központi ünnepségre Budapesten a Stefánia palotában került sor, amelynek ünnepi előadója Tömböl László mk. vezérezredes HM VKF volt, aki meleg szavakkal méltatta a logisztikai szakterületen dolgozók érdemeit a MH mindennapi tevékenységében, itthon és a missziókban egyaránt. A központi ünnepség kedves színfoltja volt, hogy a Honvéd Művészegyüttes megalakulásának 60. évfordulóját is ezen az ünnepségen köszöntötték, a művészek egy fergeteges műsorral ajándékozták meg jelenlévő vendégeket és a logisztikai szakállományt.

Budapesten, Mátyásföldön az MH Logisztikai Ellátó Központ szervezésében, a XVI. kerületi Erzsébet-ligeti Színház nagytermében került sor a megemlékezések következő ünnepi állománygyűlésére.

Mindhárom rendezvényen ismertették a honvédelmi miniszternek, a HM Honvéd Vezérkar főnökének és az MH Összhaderőnemi Parancsnokának köszöntő leveleit, valamint MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred Légierő Zenekarának előadásában elhangzott a Logisztikus induló.

A Logisztikusok napi ünnepségsorozat megemlékezéssel folytatódott a Logisztikai Ellátó Központ 3. raktárbázisán /Lehel úti objektumában/, a „Magyar ellátó katonák emlékére” állított emléktábla koszorúzásán vettünk részt vettek részt majd megtekintettük a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kihelyezett Logisztikai Technikai Szakgyűjteményét, amely az ünnep tiszteletére lett megnyitva.

Az ünnepi rendezvény méltó zárásaként Újvári Mihály nyugállományú ezredes „Egy évszázad a katonai ruházati ellátás szolgálatában” című könyvének ünnepélyes bemutatójára került sor.

Budapest, 2009.12.04.-én.


Dobó Péter
elnök